Engedje meg, hogy megosszam Önnel a történetemet. Jól mutatja, mennyire megterhelő lehet ez az állapot, és miért kerestem továbbra is a válaszokat.
Éveken át — csaknem öt évig, megszakítás nélkül — mindennap ízületi panaszokkal küzdöttem. A térdemben és a csípőmben jelentkező fájdalom minden reggel fogadott, amint felébredtem. A merevség néha olyan erős volt, hogy a felálláshoz a bútorokba kellett kapaszkodnom.
Nem olyan panaszokról beszélek, amilyeneket egy kemény edzés vagy egy hosszú séta után érez az ember.
Éles, állandó fájdalomról beszélek, amely végigfutott az ízületeimen, amint a lábam a padlót érte. Olyan merevségről, amely néha órákig tartott. Azok a tevékenységek, amelyeket korábban szerettem — a kertészkedés, a kutyasétáltatás és a játék az unokáimmal — egyre elérhetetlenebbnek tűntek.
A szégyenérzetem? Óriási volt.
Egyre ritkábban javasoltam közös programokat a családomnak és a barátaimnak.
Kihagytam a sétákat, és kifogásokat kerestem, hogy ülve maradhassak, miközben az igazság az volt, hogy a mozgás egyre nehezebbé vált.
Az önállóságom is veszélybe került.
Éjszakánként ébren feküdtem, és ízületi protézisekről kerestem információkat. Sorra olvastam a cikkeket és kutatásokat az ízületi kopásról és a porc állapotának romlásáról. Néha sírva feküdtem az ágyban, mert úgy tűnt, még a teljes pihenés sem enyhíti a fájdalmat.
És a legrosszabb az egészben? Senki sem tudta elmagyarázni, miért romlottak tovább a panaszaim az összes kezelés és tanács ellenére.
